Brestyánszky Ilona:
Játszani kell

Thury Levente nemzetközileg is jó hírű kerámikusaink fiatal, harmincas nemzedékéhez tartozik. Mondanivalóját minden alkotó önmagából, környezetéből, emlék- és élményanyagából, gondolataiból meríti. Hosszú ideig tart, amíg látás- és kifejezésmódja kialakul, mert nem elég elvégezni a művészeti főiskolát, megtanulni korunk képzőművészeti stílusait; a különféle hatásokból ki kell szűrnie a számára lényegeset, meg kell találnia azokat a különféle elemeket, amelyekből felépítheti sajátos formanyelvét, kifejezheti a maga mondanivalóját. Thury Levente 1941-ben született. Az Iparművészeti Főiskolán 1960-tól 1965-ig Csekovszky Árpád, a konstruktív szellemű, modern magyar szobrászkerámikus - Gádor István tanítványa - volt a mestere, aki növendékeit hajlamaik irányába fejlesztette. Thury Leventét, évfolyamtársaihoz hasonlóan, az akkor divatos, mázba olvasztott üveg- és drótkísérletek után a magyar népművészet formai és technikai hagyományai ragadták meg.
Napjainkban növekszik a társadalmi igény a népi szellemben megújuló modern kerámiára, nemcsak a középületek berendezésében, hanem az otthonkultúrában is. A típusbútorok uniformizáltságát jótékonyan oldja fel az egyéni ízlést tükröző, figurális butykos, tál vagy kancsó. Thury Levente a népi hagyományból a figurális kerámia, a Miska kancsók, dohánytartók korongolásából adódóan groteszk formáit írja át korunk formavilágára és tölti meg sajátos jelentéstartalommal.
Kerámiái kitűnően korongolt formák, mázai gazdagon árnyaltak, leginkább a zöld, a barna, sárga fazekasmázak továbbfejlesztett változatai. Kerámia falain, korsóin, bögréin, hamutartóin bővérű, groteszk humor árad el. Naivitása nagy adomány, a gyermek tágranyílt szemével látja a világot, de a tudatos művész kiérlelt, a modern stílustörekvések izgalmas formai játékait is magában foglaló alakításával képezi ki munkáit. Jó példa erre a százhalombattai óvoda 1970-ben készített falképén az állatseregletet szállító kismozdony. Megoldásai mindig harmonikusak, világa póztalan, őszinte. Művészete mindenki számára hozzáférhető, aki még nem felejtette el, hogy valaha gyermek volt és járt a hétköznapi csodák birodalmában. A miskolci gyermekváros 1975-ben készült faliképén a sima csempéket korongolt félhengerekből alakított meseképekkel, várábrázolásokkal, mozdonnyal, órával teszi mozgalmassá. A nagy és kis korongolt felületekből képzett ember- és állatalakok hurkákból formált karjuknak, lábuknak groteszk arányaival éppúgy nevetésre ingerelnek, mint meséjükkel.
Csempefalait, edényeit áradó ötletesség jellemzi. Az edény oldalába mélyített kicsi cellákban elhelyezett figurái - játéklovasok, katonák, kiskondások, mesefák - fantáziájának bűbájos szülöttei, éppúgy, mint sután bumfordi állatai. Funkció nélküli tárgyakat is készít, ilyen például a Böhönye, a négy keréken álló rossz szellem, groteszk, páncélos vitéz alakjában. Véleménye szerint: "A kerámia magában hordja azt a lehetőséget, hogy minden funkció kielégítésére alkalmas. A játék is hozzátartozik a lényeghez. Ötleteim néha falicsempébe, máskor edénybe vagy valamilyen, csak játékra való tárgyba kívánkoznak, mert azt gondolom, kell játszani, nemcsak a gyermeknek, hanem a felnőttnek is. Szeretek a gyermekek számára dolgozni, mert a gyermek fantáziája határtalan, továbbszövi a faliképen látottakat".
Szavai a modern magyar kerámia alapkérdéseit feszegetik: "Hitem szerint a modern ember életében a kézműves terméknek, így az iparművész-kerámiának is növekvő szerepe van. Sajnos, a mai kerámikusok lehetőségei elég csekélyek, nagyobb megbízáshoz ritkán jutnak. A lakást díszítő kerámiából élnek, de az igényesebb, munkásabb tárgyakra még nem elég nagy a kereslet, ami főleg a fiatalabb kerámikusnemzedéket, a létfenntartás kényszere miatt, színvonalcsökkentésre szorítja. Ezért sok a szerény, gyorsan készülő és mind nagyobb példányszámú munka, amely gyakran az ízlés rovására megy..."
Gondolatai - mint lénye - világosak és őszinték, megszívlelendő szavaiból egy saját útját járó művész jogos aggodalma szól a szakma holnapjáért.

(Nők Lapja, 1976. 32. 14-15)